Lapok - Pages

Thursday, March 31, 2011

Lassítsunk ...

Tegnap este szerettem volna bentre az üvegtégla elé tenni egy kis "B" kamerát, de a feleségem leállított. Pedig biztos szép képet adna, ahogy az üvegtéglán megtorzul a fény - mindegy, majd találok más helyet neki.

Levettem hát az A1-es kamerát is, 10 napot volt kint (vagy kilencet?) mindegy, a kép jó, és most már látom, hogy amúgy a legjobb papír úgy tűnik, hogy a 160-as. Ez a 200-as vagy fényt kapott egyszer vagy régi már, nem az igazi ... Persze igazán csak a B1-2-3 tesztképek megtekintése után lehet majd eldönteni a dolgot, de az még egy hónap legalább ...

A1/1 10 nap 5 lyukon keresztül


Tuesday, March 29, 2011

GSPA elveszett ...

Rájér a rúd most a kamerákra, reggel oviból a romos ház felé kanyarodtam, hogy megnézzem, megvan-e az első kirakott GSP doboz - hát nem volt ...

Valahol a lelkem mélyén sejtettem, hogy nem ideális az a "rejtekhely" - inkább be kellett volna vinni az udrarba. Az egyik energiaitalos dobozt beteszem majd, nem lesz feltűnő a sok szemét között.

Na, közlöm Tomekkel a rossz hírt ...

Monday, March 28, 2011

Óraszerkezetek és a B sorozat

Megérkeztek az óraszerkezetek: egy 24 órás és 2 nagytengelyű 12 órás. Készítettem továbbá a bébipapik tetejéből 4 kis kamerát - hárommal papírkísérletet folytatok majd: Tettem beléjük 3 különböző papírt, és egymás mellé kipakolom majd mindhármat egy hónapra: Így objektív módon mérhetem, melyik papír milyen. Igaz a lyukak mérete nem lett egyen: Lehet Danit mégis megkérem majd, hogy fúrasson nekem egy pár egyformát a tanárával.




A negyedik B kamerát (B mint bébipapi, leesett már?) a 24-órás szerkezet tesztelésére fogom először bevetni, vagy az éjszakai kamerára ...

12/2 bevétel - ötlyukú szolárkép

Ma reggel levettem a bicajom elejéről a kísérleti kamerát, egész jó képet adott. Tisztán látszik a kerítés, igaz, csak négy napút, de azért tuti lett.

Származási hely: solargraphs

Sunday, March 27, 2011

Kettes doboz - elveszett ...

Sejtettem már az elején, hogy olyasmi lesz ez, mint a geocahing: néha bizony eltűbbek a dobozok. Persze idővel javul majd az álcázási technikám, a most készülő "B" sorozat pl már kevésbé lesz feltűnő, mint a kettes doboz a fehér és kék szigszalagmintával ...

Szóval ma voltam egy rövid sétán Julival, altatás céljából (ami csak félig jött össze, mert amint visszaértünk, újra felébredt ...), és elsétáltam a híd felé, ahol a kettes doboz volt kirakva, hát a doboz nem volt ott ... sajnálom, pedig pont be akartam venni, hogy megnézzem, milyen képet ad.

A dilemma pedig a következő: rakjak-e oda, ahonnan már elveszett?

Tegyek-e papírt a dobozokba, ami röviden leírja, miről is van szó? (Ez pipa asszem ...)

Legyen-e link abban a leírásban ide - ennek az a veszélye, hogy ha valaki genya, esetleg felkutathatja a többi dobozt is és ezokat is begyűjtheti. Nem szép dolog előre rosszat feltételezni az emberekről, dehát a troll az troll ...

Update: Ma az oviból hazafelé jövet láttam a fősuli előtt egy darabot a dobozt borító szigetelőszalagból, így sajnos nyílvánvaló lett, hogy valakik elvitték (és nem mondjuk a szél sodorta a patakba, amivel még ki is békültem volna ...)

Tuesday, March 22, 2011

7/1 teszt bevétel és pár kihelyezés


Bevettem ma a varrógép állvány alól a kis dobozkát, 20 nap alatt egy (két) csík került csak a átóterébe, de mindegy, szép képet ad majd, ha lesz lehetőség szkennelni. Ez a befotózós dolog annyira nem adja vissza az élességet - hát még a színeket.

Felmásztam ma a háztetőre és letettem végre a 10/1 és a A1/1, A2/1 dobozokat. A 10-es hasonlóan a 9-eshez "négyszemű": a négy égtáj felé tájolva várja a nyári napfordulót. A A1 és A2 5 és 8 szemű, de egy papírra tolja a képet hasonlóan a 12-es kísérleti kamerához. (A mint "alumínium italosdoboz")

Rendeltem ma három óraszerkezetet, ha megérkeznek, kezdődhet a analemma , a hurok és a lunargraph projekt!

Friday, March 11, 2011

12/2 és GSP-A kihelyezés

Nagy volt a kísértés, hogy több dobozkát is magammal vigyek reggel kihelyezésre, de két okból is ellenálltam a kísértésnek: Miskolcra is kell egy párat hagyni valamint egy óra múlva callom lesz amire még készülnöm kell, úgyhogy most csak gyorsan.

A 12/2 Forte BSP0 ISO250-es papírral felkerült a bicajom elejére, ez most ilyen mozgó kísérlet lesz.


Tuesday, March 8, 2011

11/1 első kihelyezés

Egy paradicsomkonzervből lett átalakítva ez a kis doboz, amikor készítettem, azt gondoltam, hogy sok ilyen lesz még, de azóta vettem két energiaitalt, és meg kellett állapítanom, hogy az még jobb (lásd a 13 és 14-es dobozok (még nem létező) leírását.

Bromofort BN4RC ISO200-as papír, kihelyezve 2011-03-04, Székesfehérváron.

9/1 kihelyezés

Ez a kis teásdoboz remélem igazi kincset ad majd - mind a négy oldalára került egy-egy lyuk, szépen be lett tájolva és a kerítésoszlopra feltéve.

Sunday, March 6, 2011

12/1 kísérleti kamera tesztkép


Még nem írtam a 12-es kameráról, de a képen is látható, négy lyuk van rajta, és kipróbáltam, hogy értelmezhető képet csinál-e - nos úgy tűnik, igen.

Wednesday, March 2, 2011

6/1, 7/1, 4/2 kihelyezés

Időrendben:

A hatos első kihelyezése a kertbe 2011-02-26 délután.

BH4 ISO 160-as papír

6/1 kihelyezés
 messziről

1/3, 2/3 kihelyezés

Lyukjavítás után (rézlap, tírirí ...) az egyes és a kettes is BNRC ISO200-as papírt kapott.

Kihelyezés: 2011-02-28, Székesfehérvár

Az egyes kikerült a vidámparki tó partjára egy nyárfára. Reményeim szerint látszani fog rajta a csillagvizsgáló kupolája, bár az irányzék elég csálé ...

1/3 kihelyezés

 Messziről

Új dobozok és javítások

Az utóbbi egy hetet a műanyag dobozokon levő lyukak javítgatásával töltöttem: a szigszalagba szúrt lyuk nem vált be, helyette előkerestem az ezer éve vásárolt vékony rézlapot, és most végre felhasználom valamire - azokból vágtam ki kb 1*1 centis darabokat, amikbe pici lyukakakt fúrtam.

Csináltam két új kamerát is, az egyik egy kicsi dobozka, 2.7*3 centis, még a legutóbbi fogászati sorozatkezelésemkor kaptam ebben a szájfertőtlenítő tablettákat (brrr, még most is kiráz a hideg, eszembe jut az íze ...)

A 07-es kamera