Lapok - Pages

Thursday, December 22, 2011

Téli napforduló képek II.

Már tegnap beszedtem, de csak ma dolgoztam fel a képeket napfénynél:

Ez a tetőn volt, majdnem pont nyugat felé nézett, a kép egész jó lett, bár ha jobb lenne a papír, biztos még szebb lenne. Hiába, na, ez az ISO25-es papír nem az igazi.

A6/1 184 nap a háztetőn, nyugat felé, ISO160-as papír



A következő kicsit beázott szintén, és a papír rozsdás lett, de ez úgyis csak próba volt, ami sikerült: 6*21 napig követni a nap útját, hogy a hónapok elkülöníthetők legyenek. Jövőre csinálok egy egész éveset két részletben, most már tudom a helyes tájolást, és látom, hogy jobban rögzíteni kell a papírt - meg a kamerát, hogy ne essen bele az eső. Bár az is lehet, hogy ebbe csak harmat jutott, de az úgy tűnik épp elég volt.

6/2, 6*21 nap, ISO250-es papír
ugyanaz hónapkommentekkel


Wednesday, December 21, 2011

Fél éves képek I.

Elérkezett a téli napforduló, elkezdtem bevenni a féléves képeket készítő kamerákat. Az első kép egy "kicsit" beázott - kiindulva abból, hogy az elmúlt hónapokban alig volt csapadék, ez nem most történhetett, konkrétan hetek, hónapok óra állt a vízben a papír, ez meg is látszik a képen.

A5/1 ISO 160 Forte - 184 nap a háztetőn



A másik, amit ma bevettem, már április óta kint volt, egyáltalán nem látszik semmi a horizonton, de ezt már-már megszoktam a B-sorozatos kameráknál.

B4/1 ISO 250 - 259 nap